CSAK MERT MEGTEHETJÜK, NEM JELENTI AZT, HOGY MEG IS KELL TENNÜNK.

 

CSAK MERT MEGTEHETJÜK, NEM JELENTI AZT, HOGY MEG IS KELL TENNÜNK.

Az utóbbi időben egyre több olyan posztot látok, amelyek igazán aggasztóak. Gazdik osztanak meg képeket kutyáikról kényelmetlen, stresszes helyzetekben, nyíltan gúnyolódva és kinevetve őket a reakcióik és nyilvánvaló diszkomfortérzetük miatt.👀

Egy különösen népszerű, de rendkívül problémás trend mostanában a groomingsling használata: ezzel a kutyákat a levegőbe függesztik, hogy mozdulatlanok maradjanak, amíg levágják a körmeiket. Sok megosztott képen, videón a kutyák rémültnek tűnnek, miközben tehetetlenül lógnak, teljesen kiszolgáltatva, anélkül, hogy bármilyen módon kifejezhetnék, hogy ez számukra túl sok. Ez az ingerelárasztás (flooding) klasszikus példája, ami komoly kockázatot jelenthet az érzelmi összeomlásra és a tanult tehetetlenség kialakulására.

Az ingerelárasztás egy olyan nem etikus “tréningmódszer”, amely során az állatot folyamatosan és elkerülhetetlenül kitesszük egy számára félelmetes vagy stresszes helyzetnek, anélkül hogy lehetősége lenne elkerülni vagy kontrollálni azt. Ez gyakran oda vezet, hogy az állat egy idő után feladja az ellenállást, de ez nem azt jelenti, hogy elfogadta vagy kényelmesen érzi magát – sokkal inkább azt, hogy beletörődött a helyzetbe, mert nincs más választása. Ez hosszú távon nemcsak a kutya érzelmi jóllétére lehet káros, hanem a gazda és a kutya közötti bizalmat is alááshatja.

Bármi legyen is a célunk, mindig vannak alternatív megoldások. Groomingsling helyett például miért ne taníthatnánk meg a kutyánkat egy kaparódeszka használatára? Ez egyszerű, könnyen tanítható, és a kutyának lehetőséget ad arra, hogy aktívan, saját maga rövidítse a körmeit, ahelyett hogy arra kényszerítenénk, hogy kiszolgáltatottan eltűrje a procedúrát.

Egy másik lehetőség a gépi körömreszelő vagy dremmel kondicionálása, ha nem maga a kezelés, hanem a körömvágó eszköz az, amit a kutya nem szeret. A kooperatív ápolás módszerével megtaníthatjuk a kutyánkat arra, hogy jelezze, mikor áll készen a következő lépésre, és mikor van szüksége szünetre. Mind az eszközöket, mind a kezelést fokozatosan, a kutya számára biztonságos és elfogadható lépésekben vezethetjük be, elkerülve ezzel a túlterhelést.

A látottakkal ellentétben az volna az ideális, ha az ápolás során a kutyának lehetősége lenne a kontrollra – jelen esetben például arra, hogy önként elhagyja a számára kellemetlen helyzetet, és visszamenjen, amikor újra készen áll. Ez a megközelítés nemcsak biztonságosabb és etikusabb, hanem hosszú távon sokkal hatékonyabb is, hiszen a kutya együttműködését nem kényszerrel, hanem bizalommal és fokozatos szoktatással érhetjük el.

Tudom, hogy néha egyszerűen el kell végeznünk egy adott feladatot. De ilyenkor is fontos átgondolni, hogy mi a legjobb lehetőség a kutyánk számára, mi az etikus megoldás, és mivel fog tudni megbirkózni, nem pedig azt, hogy mi a legegyszerűbb a mi számunkra.

Annak ellenére, hogy ma már rengeteg információnk van az állatok érző lényként való kezeléséről, még mindig sokan figyelmen kívül hagyják az érzelmi jólétüket, és kizárólag a kívánt viselkedés elérésére összpontosítanak. Amikor problémák merülnek fel, az első lépés az okok feltárása és megértése kellene, hogy legyen – nem pedig egy gyors megoldás keresése anélkül, hogy figyelembe vennénk az állat fizikai és érzelmi biztonságát.

Az ilyen módszerek sokszor arra összpontosít, hogy mi a legegyszerűbb az ember számára. Pedig egy sokkal empatikusabb megközelítést kellene képviselnünk – olyan alternatívákat, amelyek nem veszélyeztetik a kutya fizikai és érzelmi jólétét, nem sértik meg az öt szabadság elvét, és nem idéznek elő ingerelárasztást.

Csak mert MEGTEHETJÜK, nem jelenti azt, hogy MEG IS KELL TENNÜNK.